"A sehollakók" - читать интересную книгу автора (Carsac Francis)

Utazás a Semmibe

Amikor keleten, a fák sötét vonulata felett felderengett a nyirkos hajnal, már minden elő volt készítve az induláshoz, de a támadók továbbra is kitartóan őrködtek. A nedves fatörzsek mögött olykor látni lehetett mozgolódásukat. Kellemetlen éjszakájuk lehetett az esőben, és bizonyára nyugtalankodtak. Magam is ideges, meglehetősen fáradt és tanácstalan voltam: ha nem sikerül észrevétlenül kijutnom a ksillből, ez hetekig tartó vizsgálatokat, kihallgatásokat, mindenféle kellemetlenséget jelent majd számomra.

Rosszkedvűen üldögéltem egy karosszékben, abban a teremben, ahol először láttam eleven Hisst. Aass megérintette a vállam.

Mi történt veled? Már régóta a nyugtalanság hullámait sugárzod.

Röviden ismertettem vele a helyzetem.

— Ez nem okoz semmi nehézséget. Nemsokára elindulunk. Majd valamivel távolabb, egy másik tisztáson leteszünk. Köszönjük, hogy eljöttél figyelmeztetni bennünket, és főképp, hogy balesetünk alkalmával gondoztad sebesültjeinket.

Néhány pillanatig egyetlen gondolatát sem éreztem.

— Nem vihetünk magunkkal az Ellára. A törvény határozottan kimondja: semmiféle kapcsolatunk nem lehet olyan bolygókkal, amelyeken még háborúznak. Sajnálom. Úgy tűnik, hogy a te világod meglehetősen vad, de ugyanakkor civilizált is. Később, ha az itt élő emberiség majd megszelídül, visszatérünk. Talán még előbb is, ha a Mislixek veszélye eléggé fenyegetővé válik ahhoz, hogy ezt a törvényt eltöröljék. Ha csak bolygótok lakói addig maguktól el nem pusztulnak, mint az Ep-Han naprendszerhez tartozó Aour és Gen bolygók népe. Mi a neve a ti bolygótoknak?

— Terre (Föld) — mondottam —, legalábbis franciául így hívják. Angolul Earth…

— Tserr — ismételte fennhangon, eltorzítva a Terre szót. — Érdekes. A mi nyelvünkön ez erőszakot jelent, de erőt is. És eurss az gőg… Gyere velem.

Abba a helyiségbe mentünk, ahol a legbonyolultabb műszerek sorakoztak. Souilik is ott volt, Essine-nel meg egy másik «nővel».

— Azonnal indulunk. De előbb el kell innen távolítanunk a honfitársaidat. Veszélyes, ha valaki túl közel van egy felszálló ksillhez.

Souilik elmozdított néhány érzékeny fogantyút. Essine kioltotta a fényt, és a falon ismét kirajzolódott a tisztás képe. A parasztok még mindig makacsul őrködtek a fák mögött. Aass azt a szaggatott, kurta füttyentést hallatta, ami a Hisseknél a nevetést jelenti.

— Jól figyelj… — közölte gondolatát.

Egy göcsörtös fatörzs mögül olyan élesen, mintha csak háromlépésnyire lett volna tőlem, egy sapka széle, egy puska csöve meg egy kipödrött bajusz hegye meredt elő: Carrere apó! Az öreg váratlanul kiugrott a fatörzs mögül, elvágódott, puskáját elengedve hempergett a sünzanotok meg az erikacserjék között, s miközben vadul kalimpált, zamatos tájszólásban valóságos káromkodássorozatot eresztett meg, amelynek minden szavát hűségesen közvetítette a lehallgatókészülék. Végül eltűnt a fiatal gesztenyefák sűrűjében. Tőle jobbra és balra őrködő társai hasonló sorsra jutottak.

Aass parancsot adott.

— Eléggé messze vannak — magyarázta. — Indulhatunk.

Semmiféle zajt nem hallottam, a legcsekélyebb rezgést sem éreztem, s ami leginkább meglepett, semmit nem vettem észre a gyorsulásból. Alattunk rohamosan süllyedt a talaj. Egyre homályosabban láttam a tisztást, ahol letaposott sünzanótok jelezték a ksill nyomát. Már messze jártunk.

— Valamivel távolabb, kelet felé van egy másik tisztás — mondtam. — Ott leszállíthattok.

Most, amikor tudtam, hogy a Hissektől hamarosan búcsúznom kell, és valószínűleg mindörökre kilépnek az életemből, hirtelen roppant érdeklődést éreztem irántuk, égtem a vágytól, hogy velük mehessek, és magamon kívül voltam a méregtől, ha arra gondoltam, hogy a körülmények ostoba összejátszása miatt nem tudhatok meg többet róluk. A másik tisztás körvonalai már kirajzolódtak. Kisebb volt, mint a Magnou-tisztás, de bőségesen elegendő a leszálláshoz. Most nagyon gyorsan ereszkedtünk lefelé.

Ekkor véletlenül a falba süllyesztett, képernyőre pillantottam, amely a végtelen égboltot mutatta. Jobb felől egyetlen csoportot alkotó, sebesen növekvő három sötét pont közeledett. Azonnal tudtam, hogy miről van szó: három új típusú Mirage-III repülőgép a Périgueux melletti katonai táborból. Gyorsaságuk óránként a 2000 kilométert is meghaladhatja.

— Vigyázat! Veszély! — kiáltottam, és eszembe sem jutott, hogy a Hissek nem értik a mi tagolt beszédünket.

Aass is észrevette a repülőgépeket, és ahelyett, hogy folytattuk volna a leszállást, egyre magasabbra emelkedtünk. A vadászok követtek bennünket. Egyikük megelőzte a ksillt, és olyan közel suhant el mellettünk, hogy a vezetőfülkében tisztán láttam a bőrsapkás, védőálarcos pilótát.

Souilik a vezérlőpulton lázasan nyomogatta a gombokat. Hamarosan elhagytuk a vadászokat, s a repülőgépek egyre kisebbedő, egyre alacsonyabban és egyre távolabb lebegő, apró, fekete pontokká zsugorodtak. A Föld pillanatról pillanatra táguló felszínét immár egyetlen pillantásommal át tudtam fogni. Az ég sötétkékké, indigó- majd feketeszínűvé változott, a csillagok nappali fényben ragyogtak. Megértettem, hogy elhagytuk az atmoszférát!

Indulásunk után nem egészen félórával a Föld teljes egészében látható volt: fehér sávokkal körülvett, hatalmas, kékes színű golyó.

Mozdulatlanul lebegtünk a Térben, amíg a Hissek «haditanácsot» tartottak a jelenlétemben. Cseppet sem titkolództak előttem. Épp ellenkezőleg. Essine a vita minden lényeges részét azonnal ismertette velem. Nagyjából arról volt szó, hogy Aass várni akart, hogy aztán éjszaka visszaszállítsanak a Földre. Souilik viszont akárcsak Essine és a két másik Hiss — mindenképp el akart vinni Ella nevű bolygójukra. Souilik főleg azzal érvelt, hogy én az általuk ismert legtávolabbi «emberlakta bolygó» képviselője vagyok, másrészt kifejtette, hogy az a törvény, amely tiltja, hogy kapcsolatokat létesítsenek olyan világokkal, ahol még háborúznak, csak a galaktikus, nem pedig az extra-galaktikus bolygókra vonatkozik. Nyilvánvaló — tette hozzá —, hogy a Földön élő emberiségnek a legcsekélyebb fogalma sincs az «ahun útjáról», következésképpen semmiféie veszély nem fenyegeti az Ellát. Majd lesz még lehetőség arra, hogy visszavigyenek a Földre. Azonkívül, ki mondhatna le akár a legcsekélyebb segítségről is, amikor a Mislixek — ha csak egy millió fényév távlatából is — de fenyegetődznek? És főképp, ki hagyhatná figyelmen kívül — erősködött — egy piros vérű emberiség támogatását?

Végül Aass felém fordult.

— Ha kívánod, elviszünk a bolygónkra, amennyiben az élelmünket megfelelőnek találod, mert hosszú út áll előttünk. Tehát most velünk együtt fogsz étkezni. Ha minden jól megy, együtt megyünk az Ellára. Majd később viszünk vissza a Földre.

Így aztán először, de nem utoljára étkeztem a Földön kívül. A csészealj — vagy ahogy a továbbiakban nevezni fogom, a ksill — a Földtől mintegy 25.000 kilométernyi távolságban, mozdulatlanul lebegett.

A Hissek állva étkeznek, kivéve az ünnepi lakomákat. Abban a helyiségben ettünk, ahol éppen tartózkodtunk. Az étel igen ízletes, rózsaszínű zselével kevert kétszersültfélékből állt, ezeket valószínűleg egy gabonafajta lisztjéből sütötték, s az egészet egy méhsörre emlékeztető, borostyánszínű folyadékkal öntötték le. A tányérok meg a kanalak nagyon szép, áttetsző kék anyagból készültek, és tányéromat elejtve, meggyőződtem arról, hogy teljesen törhetetlen. Legnagyobb megkönnyebbülésemre gyorsan jóllaktam, és tökéletesen megemésztettem a szokatlan táplálékot.

A délutánt a Föld nézegetésével töltöttem, amelyet rövidesen elhagyok, hogy elmenjek, magam sem tudom, hová. Este, az előzővel azonos étkezés után, egy alacsony ágyat jelöltek ki fekhelyemül. Belső izgatottságom ellenére a fáradtságtól azonnal elnyomott az álom.

Amikor felébredtem, egyedül voltam a szobában. Valahonnan halk zümmögés hallatszott. Felkeltem. Átmentem a szomszédos helyiségbe, és szembe találtam magam Aass-szal.

— Már éppen ébreszteni akartalak — közölte. — Ti, földiek sokáig alusztok.

Magával vitt a laboratóriumba.

Mielőbb folytathatnám, azt hiszem, ideje megmagyarázni, milyen egy ksill belülről. A beosztása nagyjából mindegyiknek egyforma. Amint már említettem, a ksillek külső formája egy lelapított lencse: átmérője 15 és 150 méter, vastagsága 2 és 18 méter között váltakozik. A mi középnagyságú ksillünk mérete 30-szor 3,50 méter volt. A ksill közepét a hátszögletű irányítóterem, a séall foglalja el, ennek minden oldala körülbelül 5 méter. Körülötte hat másik, ugyanilyen alakú és méretű, különböző célt szolgáló helyiség található: hálóterem, laboratórium, géptermek (ebből három van) stb. Ezeken kívül helyezkednek el a ksill széle felé gyorsan csökkenő magasságú élelmiszerkamrák, az energiaakkumulátorok, a levegőtartalék-fülkék stb. Az ilyen típusú ksill legénysége rendszerint tizenkét személy.

A laboratóriumban gyűlt össze a kilenc életben maradt Hiss. Első ízben láttam őket így együtt. Öt férfi és négy nő volt közöttük. A nemeket minden nehézség nélkül meg tudtam különböztetni, ellentétben azzal, ami gyakran előfordul, ha egy tőlünk eltérő fajtával akad dolgunk. Aass mindenkinél magasabb volt, még nálam is néhány centiméterrel. A többiek jóval alacsonyabbak voltak nálam. Egyik nő magassága sem érte el a 165 centimétert. Aasson, Souilikon és Essine-en kívül már két másik Hiss-sel is kapcsolatot találtam.

Aass, akárcsak egy szalonban, sorra bemutatott bennünket egymásnak. Ha jól értettem, Aass fizikus volt, vagy ahogy gondolatátvitel útján közölte: «az erőket tanulmányozta», azonkívül ő vezette az expedíciót. Souilik a ksill fedélzetmestere és pilótája volt, két másik Hiss pedig «matróz», ha szabad ezt a kifejezést használnom. Végül a két utolsó férfi bolygókkal foglalkozott, vagyis az én értelmezésem szerint csillagászattal. Amint már említettem, az expedíció orvosa meghalt a kényszerleszállás során. A másikat — aki meghalt, a stelláris asztronómia specialistáját — az amerikai repülőgép rakétái ölték meg. A négy nő közül kettő botanikus, egy pedig pszichológus volt. Essine összehasonlító antropológiával foglalkozott.

A Hisseket nagyon érdekelte, hogy miféle munkát végeztem a Földön. Elmondtam, hogy orvos vagyok, de most az életet tanulmányozom. A válasz hallatán roppant elégedetteknek tűntek.

Ezután élénk beszélgetésbe merültek, de az elhangzottakat nem tartották szükségesnek lefordítani számomra. Végül szétszéledtek, s a laboratóriumban egyedül maradtam Aass-szal és Souilikkal. Aass hellyel kínált, majd a szemembe nézett.

— Úgy döntöttünk, hogy magunkkal viszünk a bolygónkra. Ne kérdezd, hogy milyen távolságra van a Földtől. Ezt nem tudnám megmondani, s hamarosan meg fogod érteni, hogy miért nem. A Föld — tágabb értelemben véve — ugyanabban a világegyetemben van, mint a mi bolygónk, másképp nem tudtunk volna eljutni hozzátok. Most megkezdjük a visszautazást. Ha majd megérkezünk az Ellára, a Bölcsek fognak dönteni sorsodról. A legrosszabb esetben visszavisznek a Földre.

Mi, Hissek, csupán kétszáznegyven émis óta kutatjuk a «Nagy Teret» (egy émis két és fél földi évnek felel meg). Már több száz világot ismerünk, ahol többé-kevésbé a miénkhez hasonló emberiségek élnek, de első ízben találtunk egy olyan bolygót, ahol piros az emberek vére. Téged tehát érdemes tanulmányozni, és éppen ezért viszünk magunkkal az Ellára — az Exklúziós Törvény ellenére.

Most pedig, mivel eléggé eltávolodtunk a Földtől, átmegyünk az ahunba. Ne ijedj meg semmitől, és ne nyúlj egyik készülékhez sem. Amennyit láthattunk a bennünket megtámadó földi gépből, ti még kémiai motorokat használtok. Tehát a mieink működési elvét nem ismerheted.

— Nekünk is vannak fizikai motorjaink mondottam. — De mi az az ahun?

— Az ahun a Nem-Tér, amely körülveszi a Teret, és elválasztja a negatív univerzumoktól. És ugyanakkor a Nem-Idő is. Az ahunban nincsenek távolságok és nincsen időtartam. Ezért nem tudom megmondani, hogy az Ella milyen távolságra van a te bolygódtól, ámbár kétségtelen, hogy ez a távolság meghaladja az egymillió fényévet.

— De az imént azt mondtátok, hogy a Föld az általatok ismert legtávolabbi bolygó!

Aass elhúzta a száját, ami nála, amint később megtudtam, a tanácstalanság jele volt.

— Hogyan értessem meg veled? Ôszintén szólva magunk sem értjük. De felhasználjuk. Nos, azt tudod-e, hogy a Tér és az Idő összefügg?

— Igen, egy zseniális fizikus ezt nemrég megállapította.

— Helyes. A Tér-Idő, a világmindenség az ahunban lebeg. A Tér önmagában zárt, de az Idő nyitott: a múlt nem tér vissza. Az ahunban, ahol nem létezik Tér, semmi sem létezhet. Mi tehát le fogunk választani egy kis darabot a Térből, amely majd beburkolja a ksillt, s így be leszünk zárkózva ebbe az űrbe, az ahunba — ha e szavaknak egyáltalán van értelmük —, a világmindenség Nagy Tere mellett, de anélkül hogy elvegyülnénk vele. Hozzá képest mi sodródni fogunk. Egy adott idő, a ksillünk jelezte idő után, ugyanezt a műveletet hajtjuk végre, de fordítva, és ismét a világmindenség. Tér-Idejébe jutunk, egy olyan ponton, amely a tapasztalatok szerint nem lesz távolabb az Ellától néhány millió földi kilométernél. Ez alkalommal, a visszatéréskor, a Tér-Idő külső oldalán fogunk átkelni. Amikor mentünk, a belső oldalán haladtunk át. Lehetséges, hogy amíg, ki tudja, hány milliárd kilométernyi utat teszünk meg a Térben, addig az Időben is utazunk. De ezt nem merném határozottan állítani, mivel az ahunfizika még nagyon új keletű tudomány. Lehet, hogy mi, Hissek még nem is létezünk a ti bolygótokhoz viszonyítva. Talán sok ezer évvel ezelőtt már eltűntünk, de ezt a Mislixek miatt nem hiszem: ha ők folyamatosan léteznek, nem fognak évezredekig várakozni, hogy eljussanak hozzátok, bármily távolságban is legyetek. Tény, hogy mi hozzátok viszonyítva, mint ahogy hozzánk viszonyítva ti is, a Sehol és a Semmikor lényei vagyunk. Bár ugyanabban a Tér-Időben létezünk, mégsem tudja majd soha senki megmondani, milyen távolságot és időtartamot kell megtennünk ahhoz, hogy találkozzunk, mivel ehhez át kell kelni az ahunon, a Nem-Tér és a Nem-Időn. Érted?

— Nem nagyon. Ehhez a mi fizikusaink egyike kellene.

— A veszélyt a bennünket körülvevő negatív világegyetemek jelentik. Az elmélet azt bizonyítja, hogy minden pozitív világegyetemet két negatív világegyetemnek kell körülvenni, és viszont. Ezek olyan világegyetemek, ahol az anyag az ellentéte a miénknek: az atommagok negatív töltésűek. Ha túlságosan eltávolodunk a mi világegyetemünktől, megkockáztatjuk, hogy találkozunk ezek egyikével, s akkor egy óriás fénylobbanással valamennyi anyagunk megsemmisülne. Eleinte bizonyára ez történt néhány ksillel: soha többé nem tértek vissza. Azóta már jobban tudjuk ellenőrizni átkelésünket az ahunban. Most pedig el kell kezdenem a manőver irányítását. Velem jössz?

Átmentünk az irányítóterembe, a séallba. Souilik a műszerfal fölé hajolva, a készülékek aprólékos beállításával foglalatoskodott. Aass az egyik ülésre mutatott.

— Bármi is történne, hallgass! Ezután Souilikkal együtt véget nem érő litániába kezdett, amely a nehézbombázók pilótáinak «check-list»-jére emlékeztetett. Souilik minden válasz után megnyomott egy fogantyút, megcsavart egy gombot, vagy lenyomott egy kart. Amikor ez befejeződött, Aass felém fordult, és felső ajkát felhúzva hegyes fogairól sajátosan mosolygott..

— Ahesch! — kiáltotta.

Tíz-tizenkét másodpercig semmi nem történt. Nyugtalanul várakoztam. Aztán a ksill hevesen megrándult, imbolyogni kezdett, s kénytelen voltam megkapaszkodni a székben, nehogy leessek róla. Különös, egyre növekvő zaj hallatszott: susogás és morajlás vegyüléke. Ennyi volt az egész. Ezután újra csend lett, s a padló sem mozgott. Aass felállt.

— Most 101 bousikot kell várnunk.

Megkérdeztem, hogy mit jelent a bousik szó. Ez a Hissek időegysége, amelyet apró órácskákkal mérnek. Egy bousik a földön 1 óra 11 perc és 19 másodperc.

A 101 bousik alatt nem merültem ki. Az élet a ksillben éppoly egyhangú, mint amilyen a mi tengeralattjáróink egyikében lehet. Semmiféle tennivaló nem akadt. A Hissek, kivéve a séallban tartózkodó ügyeletest, a mi sakkunkra emlékeztető játékot játszottak, vastag könyveket olvastak, a «betűket» egy fajta rugalmas és eltéphetetlen anyagra sötétkékkel nyomtatták, vagy társalogtak egymással. Hamarosan észrevettem, hogy amikor beszélgetni akartam velük, Aasst, Souilikot és Essine-t kivéve, a többiek nem válaszoltak. Megelégedtek egy mosollyal, és folytatták tevékenységüket.

Aass többnyire bezárkózott a laboratóriumába. Souilik és Essine viszont roppant barátságosan viselkedett. Számos kérdést intéztek hozzám a Földre, az emberek életére, valamint az emberiség történetére vonatkozóan. Az én kérdéseimet viszont ügyesen megkerülve, kitérő válaszokat adtak, és a részletesebb magyarázatot mindig másnapra halasztották. Mindezek ellenére úgy éreztem, hogy nagyon közel állnak hozzám, sokkal inkább, mint például azok a japán emberek, akiket a Földön megismertem.

Már belefáradtam, hogy állandóan a Földről beszéljek a Hisseknek, akiktől cserébe semmiféle tájékoztatást nem kaptam, ezért Aasshoz fordultam, és ismertettem vele a helyzetet. Hosszasan nézett rám, majd így válaszolt:

— Az én utasításomra cselekednek így. Ha az Ellán befogadnak a Bölcsek, bőven lesz időd megismerni mindazt, amire kíváncsi vagy. Ha pedig nem így lenne, jobb, ha nem tudsz túlságosan sokat rólunk.

— Úgy gondoljátok, hogy visszaküldenek? Nem tudom, hogy milyen veszélyt jelenthetne a személyem a bolygótokon.

Alig ejtettem ki a szavakat, elsápadtam. Bizony, nagy a veszély! És ez a veszély nem csak őket fenyegeti, hanem engem is, elsősorban engem.

Orvos létemre azonnal gondolnom kellett volna rá: a mikrobák!

Bizonyára a vírusok milliárdjait hordozom magamban! A szervezetem természetesen immunizálódott, és nem reagál rájuk, mivel megvédi egy lassan ható autovakcináció, de a Hissek számára halálosak lehetnek. És számomra ők is nyilván halálos csírák hordozói.

Csaknem eszemet vesztettem a rémülettől, amíg gondolataimat továbbítottam Aassnak. Ô azonban mosolygott.

— Nálunk ez már rég nem probléma! Pontosan azóta, amióta emberiségünk elhagyta szülőbolygónkat, az Oriabor csillaghoz tartozó Ella-Vent, hogy gyarmatot alapítson az Ialthar csillaghoz tartozó Ella-Tanon. Benned már nincsenek idegen életek. Amikor indulásunk után első álmodat aludtad, alávetettünk a hassrn hatásának.

— Mi az a hassrn?

— Majd később talán megtudod.

Egy kevés vért vettünk tőled, hogy ha visszaviszünk a Földre, újra immunizálhassunk.

Ami bennünket illet, mi két naponként kapunk hassrn-besugárzást, ha idegen bolygón tartózkodunk. Az Ellán majd igyekszünk megvédeni a mikrobáinktól. Ha nem sikerülne, akkor két naponként majd te is hassrn-besugárzást kapsz. A véredről jut eszembe: minden földi lény annyi vasat tartalmaz, mint te?

— Igen, kivéve néhány gerinctelen állatot. Az ő légző pigmentjük réztartalmú.

— Akkor ti a Mislixek rokonai vagytok!

— Kik azok a Mislixek, akikről oly gyakran beszéltek?

— Épp elég korán meg fogod tudni. És a bolygód is elég korán meg fogja tudni!

És megcsóválta a fejét, mint mindig, ha be akart fejezni egy beszélgetést.

Teltek-múltak az órák — a bousikok. Aass értem jött, hogy a séallba kísérjen, amíg ismét átkelünk a «Nagy Téren». Souilikkal együtt újra végigmorzsolták a hosszú litániát, újra megingott a ksill, és újra éreztük az imbolygást. Souilik bekapcsolta a képernyőt, az űrben repültünk, csillagokkal körülvéve. Az egyik csillag sokkal közelebb volt, mint a többi: szemmel látható átmérője megközelítette a hold átmérőjének körülbelül az egyharmadát. Aass rámutatott.

— Íme Ialthar, a mi napunk. Néhány bousik múlva az Ellán leszünk.

Nagyon lassan teltek ezek a bousikok! Megigézve bámultam, hogyan növekszik a csillag, amely felé repültünk. Halványan kéklő színétől hamarosan káprázni kezdett a szemem, ezért inkább a körülötte keringő bolygókat figyeltem. Souilik megtanított a periszkóp kezelésére, amely, ha úgy kívánták, egy nagy erejű távcső szerepét is betöltötte. Az Ialthar körül tizenkét bolygó keringett. A nevük a legtávolabbitól kezdve a legközelebb levőig: Aphen, Sétor, Sigon, Héran, Tan, Sophir, Réssan, Mars — igen, egy különös véletlen folytán ezt is Marsnak hívták —, Ella, Song, Eiklé és Roni. Két bolygót közülük, a Sigont és a Tant ugyanolyan gyűrű vett körül, mint a mi Szaturnuszunkat. A legnagyobb bolygó a Héran, a két legkisebb az Aphen és a Roni volt. A Mars és az Ella egyforma, mindkettő valamivel nagyobb a mi Földünknél.

A kisebb Réssan lakott, csakúgy, mint a Mars és természetesen az Ella.

A többi bolygón a Hissek ipari vagy tudományos telepeket tartanak fenn, olykor rendkívül nehéz körülmények között. Csaknem mindegyik bolygónak vannak holdjai. Ezek egy különös számtani törvény szerint vannak elosztva: a Roninak és az Eiklének nincs, a Songnak egy holdja van, az Ellának kettő: Ari és Arzi, a Marsnak három: Sen, San és Sun, a Réssannak négy: Atua, Atéa, Asua és Aséa, a Sophirnak öt, végül a Tannak hat. Ezután a számok ismét csökkennek, egészen a Sétorig, amelynek három holdja van, az Aphennek viszont egy sincs. A Héran a Jupiternél is nagyobb óriási világ, egyik holdja akkora, mint a Föld. Az Aphen tizenegymilliárd kilométerre kering az Ialthartól!

A Sophir meg a Réssan pályája között jutottunk ki a Térbe. Annyira megközelítettük a Réssant, hogy a távcsővel tisztán kivehettem a felhők résén át előbukkanó partvidék körvonalát. A Mars viszont túl messze volt, az Ialthar túlsó felén. Végül az Ella már nemcsak egy kis pont volt az égbolton — percről percre növekvő golyóbis lett belőle.