"A sehollakók" - читать интересную книгу автора (Carsac Francis)

Az Emberlakta Világok Ligája

Souilikkal együtt hagytam el a Bölcsek Házát. A réobbal egyenesen kelet felé repültünk. Megkérdeztem, hogy mielőtt hazatérnénk, nem repülhetnénk-e még egy ideig a lehető legalacsonyabban a bolygó e része fölött.

— Természetesen megtehetjük — felelte Souilik. — Amíg a Bölcsek nem döntenek véglegesen a sorsodról, addig minden más szolgálat alól fel vagyok mentve, kivéve a ksillem karbantartását. Hová kívánsz menni?

— Nem tudom. Talán meglátogathatnánk. Aasst?

— Nem. Aass már elindult lakóhelyére, a Marsra, és nincs jogom elvinni téged az Elláról. Egyébként is ez túl hosszú utazás lenne, s neked holnapután ismét meg kell jelenned a Bölcsek előtt. De ha akarod, meglátogathatjuk Essine-t.

— Helyes — feleltem jókedvűen.

Természetesen már felfedeztem, hogy Souilik milyen élénk rokonszenvet érez Essine iránt. Erről egyébként óvakodtam beszélni, nem tudván, hogy a Hissek az egyszerű célzást nem tekintik-e halálos sértésnek, vagy tán csak súlyos udvariatlanságnak.

Essine 1600 «brunn» távolságra lakott Souilik házától, ami nálunk körülbelül 800 kilométernek felel meg. Kérésemre meglehetősen lassan repültünk, és számos kerülőt tettünk. Így az utazás két földi órát vett igénybe. Alattunk egy tágas síkság terült el, majd messzire elnyúló fasoroktól szabdalt, elvadult, erdős vidék, aztán egy kialudt vulkánokból álló hegyvonulat, végül a hegyek és a tenger között húzódó keskeny földsáv fölött repültünk el. A tenger fölött még körülbelül száz kilométernyi utat tettünk meg, és egy kiemelkedő, nagy szigeten szálltunk le. Essine ugyanolyan, csak tágasabb házban lakott, mint Souilik, de itt a falak pirosra voltak festve.

— Essine egy Siouk, én pedig egy Essok vagyok — magyarázta Souilik. — Ezért az ő háza piros, az enyém viszont fehér. Csak ennyi maradt az egykori nemzeti különbözőségekből, no meg néhány sajátos szokás. Náluk például — és erre előre figyelmeztetlek — nagy udvariatlanság, ha nem vagy hajlandó enni. Még akkor is enned kell, ha történetesen nem vagy éhes. Mi viszont nem kívánunk ilyesmit a vendégeinktől.

A mi földműveseinkre gondoltam, akik megsértődnek, ha nem kóstoljuk meg szőlőskertjük termését, és elnevettem magam. Souilik megkérdezte derültségem okát.

— Úgy látszik, a bolygók mind hasonlítanak egymásra — jegyezte meg. — Ugyanez a helyzet a Kreneknél, a Mara bolygón, amely a Negyedik Univerzum Stor csillagjához tartozik! A Kreneknek van egy Aben-Torne nevű italuk. Mi, Hissek ezt ihatatlannak tartjuk. Mégis háromszor voltam kénytelen inni belőle! A nálatok kínált bor jóízű ital?

— Néha jó, néha meg nagyon rossz!

Mindketten nevetésben törtünk ki. Vidáman csevegve álltunk meg Essine házának kapuja előtt. Egy vékony karú és vékony lábú gyerek várt bennünket. Első ízben láttam közelről egy Hiss családot.

És most ideje, hogy némi előzetes felvilágosítást adjak az Ella társadalmi szervezettségéről. Az alapsejtet, akárcsak nálunk, a család alkotja. A családi kötelékek hivatalosan sokkal lazábbak, valójában azonban sokkal szorosabbak, mint a Földön. A házasságot kölcsönös beleegyezéssel fel lehet bontani, de ilyen nagyon ritkán fordul elő. A Hissek határozottan monogám természetűek. Általában fiatalon házasodnak, abban a korban, amely nálunk nagyjából huszonöt esztendőnek felel meg. Ritkán van háromnál több gyerekük, de ugyancsak ritkán van kettőnél kevesebb. A házasság előtt az erkölcsök, úgy tudom, eléggé szabadosak, de utána roppant szigorúvá válnak.

Minden ifjú Hissnek, amíg — földi számokban kifejezve — be nem töltötte a tizennyolcadik évét, iskolába kell járnia. Sok közülük ekkor mesterséget választ, és szakiskolába megy, mivel ez a szakemberekből álló nép nem ismeri a képzetlen segédmunkás fogalmát. A tehetségesebbek a mi egyetemünknek megfelelő felső iskolában folytatják tanulmányaikat. Végül a legkiválóbbak részt vehetnek a Tér tudományos kutatásában. A nagyon fiatal és még a főiskolai tanulmányait végző Essine már három felfedező úton vett részt a Souilik irányította ksillel. Az első és a második út csak lakatlan, sivár világokba vezetett, a hannadik pedig csaknem tragikusan végződött a Földön.

A Sioukok házai abban különböznek Souilikétól, hogy a bejárati ajtó egyenesen egy alacsony karosszékekkel bútorozott, tágas fogadóhelyiségbe nyílik.

Essine már várt bennünket húga, öccse és anyja társaságában. Apja, egy tekintélyes személyiség — ha jól értettem, a «Misztikus Emóciók» rendezője — házon kívül tartózkodott.

Eleinte nagyon feszélyezetten éreztem magam. Souilik és a többi Hiss élénk társalgásba kezdett a beszélt nyelven, én pedig karosszékemben ülve, zavaromban a helyiséget nézegettem. A szoba csaknem kopárnak tűnt: a Hissek nem sokra becsülik a csecsebecséket. A világoskékre festett falakat mértani ábrák díszítették.

Egy idő útán az anya kiment a szobából, és mi, fiatalok «magunk között» maradtunk. Essine húga azonnal leült velem szembe, és váratlanul elhalmozott kérdéseivel: honnan jövök, mi a nevem, hány éves vagyok, mivel foglalkozom. Milyenek a földi nők? Mi a véleményem a bolygójukról? stb. Eszembe jutott egy emlék: amikor néhány évvel korábban előadást tartottam egy amerikai egyetemen, a hallgatók pontosan ugyanezekkel a kérdésekkel ostromoltak.

Souilik és Essine is bekapcsolódott a beszélgetésbe, és néhány perc múltán teljesen megfeledkeztem arról, hogy egy idegen világban vagyok. Minden megszokottnak tűnt. Magamban csaknem sajnálkoztam, hogy ez a fantasztikus utazás alapjában véve talán hiábavaló, mivel a világmindenség valamennyi emberisége hasonlít egymásra, és ha csak ilyen kevés újat tapasztalhatok másutt, aligha volt érdemes elhagyni a Földet. Új tapasztalatok? Az ördögbe is! Azóta oly sok új tapasztalatban volt részem, hogy torkig vagyok velük. Ha például a Siphan bolygó szörnyűségeire gondolok! De akkor még mindezt nem tudtam, és úgy tűnt, hogy a Hissek — zöld színű bőrük és fehér hajuk ellenére — testileg és lelkileg is nagyon közel állnak hozzánk, földiekhez.

Gondolataimat közöltem Souilikkal. Mielőtt még válaszolhatott volna, Essen-Iza, Essine kishúga megelőzte:

— Ó, igen, az az érzésem, hogy te csak egy rózsaszínűre mázolt Hiss vagy!

Souilik rejtélyesen mosolygott. Végül megszólalt:

— Alapjában véve ezekről a dolgokról ti nem tudtok semmit. Én már öt emberiséggel kerültem kapcsolatba, s közülük az egyik, a Kren külsőleg annyira hasonlít hozzánk, hogy csaknem lehetetlen megkülönböztetni tőlünk. Eleinte a szokások azonossága a legmeglepőbb. Azután… Ha hosszabb ideig éltél volna az Ellán, talán te is úgy gondolkodnál, mint a Hátodik Univerzum Wencor csillagához tartozó Sik bolygón lakó Froonok, akik érdekből ugyan jó kapcsolatokat tartanak fenn velünk, de sehogy sem tudnak elviselni bennünket.

Ezek után elbúcsúztunk. Essen-Iza és fivére, Ars szertartásosan «jó repülést» kívántak Souilik barátjuknak, valamint —»Srenn Sévold Slair»-nak, azaz Vsevolod Clair úrnak. Essine saját réobjában elkísért bennünket.

Egy órával később ismét Souilik házában voltunk. Essine csak rövid időt töltött velünk, így nemsokára kettesben maradtunk. Már nem igen emlékszem, mit csináltunk az Ellán töltött első napomon. Úgy tűnik, csak később kezdtem el tanulni a Hissek nyelvét, beszélni és írni egyaránt. Talán Souilik tanított meg már az első nap az érdekes «csillagjátékra». Ennek lényege az, hogy egy kerek sakktáblafélén a csillagokat, bolygókat és ksilleket ábrázoló zsetonokkal olyan kombinációt kell megvalósítani, ami lehetővé teszi «a Mislix» alkalmazását, e pillanattól kezdve a játszma már csaknem meg van nyerve, mivel a Mislix elleni védekezés roppant nehéz, és el lehet kezdeni az ellenfél «csillagainak kioltását». De valószínű, hogy ezen a napon mégsem játszottunk csillagjátékot, mert akkor minden bizonnyal részletesebben kérdezősködtem volna a Mislixekről, holott csak később kaptam róluk némi felvilágosítást. Bárhogy is van, ez a játék még a sakknál is izgalmasabb, és ha találunk rá időt, talán téged is megtanítalak rá.

Az estét tehát együtt töltöttük. Már akkor megszerettem ezt a fiatal Hisst, aki aztán a legjobb barátom lett az Ellán. Souilik elragadó társ, intelligens és vidám, mint valamennyi Hiss, de ráadásul még érzékeny és jószívű is, ami náluk eléggé ritka tulajdonság. A Hissek áltálában szeretetreméltóak, jóindulatúak, de rendkívül közömbösek.

Leszállt az éj, az Ellán töltött első teljes éjszakám. A rövid vacsora elfogyasztása után, amikor is első ízben kóstoltam meg azokat a «Sinzuk számára készült élelmiszereket», amelyeket a Bölesek Tanácsa küldetett számomra, és amelyeknek kifejezetten húsízük volt. Souilikkal együtt kiültünk a ház elé. Az égboltra néztem, és elámultam: odafenn hemzsegtek a csillagok, mintha millió meg millió lett volna belőlük. Az egyik, mint egy kicsi nap, egészen közel ragyogott. Az eget rendkívül sűrű Tejút szelte át.

Souilik, aki fiatal kora ellenére — akkor tizenhat éves volt, vagyis a mi számításunk szerint körülbelül harminc — már hosszú ideje járta az eget, megnevezett néhány égitestet. Az Essalan és az Oriabor egészen közel van ahhoz a naprendszerhez, amelyből a Hissek olyan körülmények között emigráltak, amelyekről csak később szereztem tudomást. Aztán tovább sorolta a csillagokat: Érianthé, Kalvénault, Béroé, Aslur, Essémon, Sialcor. Sudéma, Phengan-Théor, Schéssin-Siafan, Astar-Roélé… Az égbolt átlagos fényessége olykor meghaladta a mi Tejutunkét. Ennek okát Souilik így magyarázta: az ő napjuk, az Ialthar galaktikájuk középpontja mellett helyezkedik el, nem úgy, mint a Nap, amely a mi galaktikánk szélén található. Az égbolt e részén a csillagok rendkívül közelinek tűnnek, a legközelebbi, az Oriabor, alig negyed fényévnyire van az Ellától, a mi fényéveink negyedét értve ez alatt. Ez a tény nagymértékben megkönnyítette az első interstelláris utazásokat, de jelentősen gátolta is kozmogonikus tudományuk fejlődését, mivel a külső galaktikák tanulmányozása csak akkor kezdődhetett meg, amikor első próbálkozásaik az ahunon való átkelésre, a saját univerzumuk szélére vezette őket.

Souilikot az utazásairól faggattam. Mint kiderült, öt emberlakta bolygót ismert, valamint számos másikat, lakatlanokat vagy olyanokat, amelyeket csupán az élet alsóbbrendű formái népesítenek be. E világok némelyike — például az Első Univerzum Fsien napjához tartozó Biran bolygó — lélegzetelállítóan gyönyörű, mások viszont épp ellenkezőleg, kétségbeejtően sivárak. Souilik eljutott az Első Univerzum — ez a Hissek világegyeteme — Ep-Han napjának rendszeréhez tartozó Aour és Gen bolygókra. E két égitest lakói pokoli háborúkban önmagukat pusztították el. Hiss barátom olyan tökéletes színes felvételeket mutatott a különböző világokról, amilyenekről a Földön nem is álmodhatunk. Van nálam belőlük néhány. Azután egy kis szobrot vett elő. Az Aour bolygó egyik városának romjai között találta a minden életet megsemmisítő katasztrófa után is épségben maradt, törékeny üvegtárgyat, amely rendkívüli témája ellenére — egy kúpos fejű, szárnyas emberfélét ábrázolt — leírhatatlanul tökéletes volt. Ha ezt a szobrocskát az ember a két tenyere között melengette, az üvegszerű anyag — amelyből mintázták — olyan panaszos hangot hallatott, mintha egy kiirtott faj jajszava lett volna. Az ilyen egykor lakott s most néptelen világokból, úgy tűnik, igen sok van a Térben, és felfedezésük nagymértékben hozzájárult az Exklúziós Törvény kibocsátásához. A Hissek e törvény segítségével igyekeznek elkerülni a fertőzést, és a gyilkolási téboly megismétlődését.

Amikor ezen az estén aludni tértem, zúgott a fejem az új fogalmaktól, és az oly közel ragyogó csillagok: az Essalan, az Oriabor, az Érianthé meg a többiek valóságos táncot jártak behunyt szemem mögött. Kénytelen voltam bekapcsolni az álmot adó készüléket.

A második napról nincsenek határozott emlékeim, vagy ha igen, összekeverednek a rákövetkező napok emlékeivel. Ezzel szemben pontosan emlékszem a harmadik napra, amikor másodszor jártam a Bölcsek Házában.

Souilik vitt oda a réobján. Gyorsan megérkeztünk. Souilik visszafordult, engem pedig azonnal bevezettek Azzlem dolgozószobájába. Itt az egyébként csupasz falakon csak öt nagyméretű, téglalap alakú, látszólag tejüvegből készült lapot láttam. A terem közepén egy zöldes színű, kék pettyes asztal állt, rajta néhány apró készülék és egy bonyolult kapcsolótábla. Azzlem a vele szemben levő karosszékre mutatott. Ismét egy jól ismert érzés fogott el: orvostanhallgató koromban bennlakó voltam egy kórházban, és amikor a «nagy főnök» hívatott, akkor éreztem ilyesmit.

Azzlem minden bizonnyal öreg volt, bőre már nagyon elszíntelenedett, s emiatt arca fakózöld árnyalatot öltött, ami a Földön egészségtelennek tűnt volna. De a selymes, szürke kelméből szabott feszes trikó alatt kirajzolódó izmos testét sok földi atléta megirigyelhette volna. Jóllehet a Hissek fizikailag nem olyan erősek, mint mi, mégis rendkívül izmosak, és termetük csodálatosan arányos. Ami pedig Azzlem szemét illeti — mint a Hisseké általában —, nagy és halványzöld színű volt, és biztosítlak, hogy a szenilitás legcsekélyebb jelét sem fedeztem fel benne!

Meglehetősen hosszú ideig figyelte az arcomat, de nem «fogtam» a gondolatait. Éreztem, hogy összehasonlít azoknak a lényeknek a példányaival, akik előttem jártak itt, ebben a helyiségben. Ezután elkezdődött csendes, szavak nélküli beszélgetésünk.

— Roppant sajnálatos — kezdte —, hogy honfitársaid úgy vélték, meg kell támadniuk ksillünket, mert íme, kettőt megöltek a mieink közül. Mindezért némileg Aass is felelős. Nem lett volna szabad bemerészkednie atmoszférátokba a megfelelő óvintézkedések nélkül. De mivel a Földre érkezése előtt semmit sem látott, ami repülő gépezetre hasonlított volna, azt gondolta, hogy még nem tanultatok meg repülni.

— Csak nemrég tanultuk meg a repülést — feleltem. — Nem egészen száz földi év telt el azóta. Rakétáinkkal azonban már eljutottunk a holdunkra, és hamarosan le fogunk szállni naprendszerünk más bolygóin is.

— Mit mondtál, milyen gépezettel értétek el a holdatokat?

— Rakétákkal — mondtam franciául. És vázlatosan megpróbáltam ismertetni a rakéta elvét. Azzlem arcán meglepetés tükröződött.

— Értem. Ezt az elvet, természetesen, mi is ismerjük. De a történelem előtti kor óta úgyszólván soha nem használtunk ilyen «rakétákat». A teljesítményük szánalmas! Térkutatásra soha nem alkalmaztuk őket. Sokkal jobb eszköznek bizonyult egy régi felfedezés, amelyet egyébként egy szerencsés véletlennek köszönhetünk: az antigravitációs mezők felfedezése. Ti is felhasználjátok a negatív gravitációs mezőket?

— Nem. Ezt nyugodtan állíthatom, noha nem tudom pontosan, hogy miről beszélsz.

Azzlem hosszasan magyarázott, és igyekezett megértetni velem ezt a jelenséget. Sajnos, gyakran nemcsak hogy nem értettem, de nem is «hallottam» szavait. Azzlem számomra teljesen idegen fogalmakra hivatkozott, és ilyenkor gondolataink között minden kapcsolat azonnal megszakadt. Szörnyen sajnáltam, hogy nem vagyok fizikus, vagy azt, hogy nem vagy mellettem! Ámbár a földiek közül a legalkalmasabb minden bizonnyal Einstein lett volna! A magyarázgatástól kimerült Azzlem végül feladta a harcot, és visszatért a számomra hozzáférhetőbb fogalmakhoz:

— Bármilyen hajtóeszközökkel is rendelkeztek, gépeitek egyike eredményes támadást hajtott végre ksillünk ellen. Te megmagyaráztad Souiliknak, hogy ez a támadás egy félreértés következménye volt. Én hiszek neked.

— Kérdezhetnék valamit? — szóltam közbe. Ez a ksill érte el elsőnek a Földet?

— Igen. Ez bizonyos. A kutatási parancsokat minden esetben én adom ki. Én küldtem el Aasst és Souilikot, hogy nézzék meg, léteznek-e még lakott univerzumok a tizenhatodik után. Ti hússzor távolabb vagytok, mint a tizenhatodik, azaz helyi idő szerint hússzor annyi ideig kell az ahunban tartózkodni, amíg eljutnak hozzátok. Ezért, ellentétben azzal, amit Aass mondott, én nem ígérhetem meg neked, hogy vissza tudunk vinni a Földre. Nem bizonyos, hogy ilyen távolságra extrapolálhatók az ahunban való közlekedés törvényei. De hamarosan megtudjuk. A fiam, Asserok, most fog visszatérni a Tizenhetedik Univerzumból — ezt az univerzuinot Aass utazása idején fedeztük feI —, amely csaknem olyan távolságban van, mint a tiétek, és ugyanabban az irányban. Pontatlanul fejeztem ki magam. A Tizenhetedik Univerzumot nem mi fedeztük fel. Az ottaniak fedeztek fel bennünket. Nekik is piros a vérük, ismerik az ahunt, és nagyon hasonlítanak hozzád.

— Majd meglátjuk — feleltem könnyedén. — A Földön nincsenek hozzátartozóim. De ha elsőnek a ti ksilletek jutott el hozzánk, akkor a földi kormányok egyikének a hivatalos jelentése — noha téves megfigyeléseken és hallucinációkon alapult — megfelelt az igazságnak!

És elmeséltem neki a «repülő csészealjak» históriáját, majd a csapongó képzelet ezt követő túlzásait. Azzlem jólzűen nevetett.

— Nos, nálunk is előfordult már, hogy vakmerő elmék hamis adatokból kiindulva eltalálták az igazságot. Most pedig munkára fel! Rábízlak a tudósokra, akik majd szabatos kérdéseket intéznek hozzád a Földre vonatkozóan. Utána röviden ismertetjük veled a mi történetünket.

A nap legnagyobb részét azzal töltöttem, hogy legjobb tudásom szerint válaszolgattam a változatos kérdések egész sorozatára, amelyek közül egyik-másik egyébként teljesen naivnak tűnt. És e kérdések szokatlansága folytán értettem meg első ízben, hogy a Hissek bizonyos tekintetben mennyire különböznek tőlünk. Válaszaim olykor csaknem megbotránkoztatták őket. Amikor az egészségügyi állapotokkal és a Földön elterjedt betegségekkel kapcsolatban az alkoholizmus pusztításairól beszéltem nekik ismerték az alkoholt, és a szesz rájuk is ugyanolyan hatást gyakorolt, mint a Föld lakóira —, azt kérdezték, hogy miért nem irtják ki a részegeket, vagy miért nem küldik el őket egy kietlen bolygó gyarmatosítására, ami — tették hozzá cinikusan — igen gyakran egyértelmű az előbbivel. S amikor ebből kiindulva az emberi élet tiszteletét említettem, amelyet — őszintén szólva — nem sok eredménnyel igyekszünk elterjeszteni a Földön, valamennyien azt válaszolták: «De hiszen ezek már nem emberek. Megszegték az isteni törvényt!»

Hogy mi az isteni törvény, azt csak jóval később tudtam meg.

Estefelé Souilik jött értem, és ekkor tudtam meg, hogy az Ella múltjáról ő fog tájékoztatni. Souilik, mint csaknem valamennyi Hiss, valójában kétféle munkát végzett: társadalmi munkát — mint egy ksill parancsőrtisztje, és egyéni munkát, amelyet ő univerzális archeológiának nevezett. Mint tiszt bizonyos meghatározott időszakokban szigorú fegyelemnek volt alávetve. De ha szolgálata véget ért, ismét ő lett az egyik legfiatalabb, de Essine szerint az egyik legkiválóbb «univerzális archeológus». Egyébként, miután letöltötte megszabott szolgálati idejét, minden kötelezettségétől megszabadulhatott volna, de ő inkább a ksillek tisztikarában maradt, ahol igen sok barátja volt, mert így szinte automatikusan részt vehetett a térkutatásokban.

Így hát még azon az estén, Souilik házában tanultam meg az első leckét a Hissek történelméből. A dolgozószobában ültünk, és a falon két olyan tejüveg lapot láttam, mint Azzlemnál.

— Azok után, amit ma este mondtál, bár nem voltam jelen, de mindenről tájékoztattak, a ti látszólag állati eredetű emberiségtek csak nagyon hosszú idő után jelent meg a bolygótokon. Nálunk, az Oriaborhoz tartozó Ellán ugyanez történt. Ôseink kezdetben ott is kőszerszámokat és kőfegyvereket használtak, és mert ezek az anyagok úgyszólván elpusztíthatatlanok, sokkal többet tudunk fajtánk létének kezdeti szakaszáról, mint a kevésbé távoli korszakokról.

Souilik ekkor egy számlapon egy sor olyan mozdulatot tett, mint mi, amikor egy telefonszámot tárcsázunk, csak jóval bonyolultabbakat. A tejüveg lapok egyike megvilágosodott, és képek jelentek meg rajta: pontosan olyan pattintott kőszerszámok, mint amilyeneket a mi barlangjainkban tártak fel az ásatások.

— Az imént egy hivatkozási számot tárcsáztam — magyarázta Souilik —, és az archeológiai könyvtár ide vetíti a szükséges dokumentumokat.

A bolygón később fejlődésnek indult a civilizáció, s akárcsak a Földön, itt is birodalmak emelkedtek és dőltek össze, háborúk pusztították el évszázadok művét, összekavarták a népeket, vagy megsemmisítettek egyes fajokat. Ezek a fajok az Ella-Venen, a Régi-Ellán, soha nem voltak olyan differenciáltak, mint nálunk. Csupán bőrük zöld színének árnyalatai különböztették meg őket egymástól. Vallások alakultak ki és terjedtek, majd tűntek el — egyik a másik után. Csupán egy maradt fenn makacsul, pillanatnyilag diadalmaskodó vetélytársainak üldözései ellenére. E vallás eredete a történelmi civilizációk első korszakára vezethető vissza.

Úgy tűnik, a Hissek nem ismerték a technika viszonylagos-stagnálását, amely nálunk az ókor és a középkor időszakát jellemezte. Így háborúik igen hamar pusztító háborúkká váltak. A legutolsó a mi időszámításunk szerint körülbelül 2300 évvel ezelőtt fejeződött be egy bolygón, ahol számunkra elképzelhetetlen fegyvereket vetettek be. Ezután meglehetősen hosszú időszak következett, amikor is elegendő népesség híján a civilizáció csaknem teljesen elsüllyedt. Csupán néhány makacs tudósnak köszönhető, hogy a fejlődés nem állt meg, valamint annak, hogy a fosztogatásnak és polgárháborúknak ebben a szakaszában a tudomány menedéket talált az imént említett, sokat üldözött, de kiirthatatlan vallás híveinek föld alatti monostoraiban.

Így, amikor ötszáz évnyi zűrzavar után a civilizáció ismét megindult a bolygó meghódítására — s ezt a munkát megkönnyítette az a tény, hogy a népesség életben maradt része gyakorlatilag visszazuhant a fémkorszakba —, ez a civilizáció afféle tudományos teokrácia volt, amelyben a papok uralkodtak. A «szerzetesek» fegyverei kevésbé hatékonyak voltak, mint őseiké, de mégis felülmúlták a törzsi fegyvereket.

Jóval nehezebbnek bizonyult a föld visszahódítása. Hatalmas térületek pusztultak el, felégetve, megüvegesedve, örökre megmérgezve a permanens radioaktivitástól. A lakosság számát hosszú ideig korlátozni kellett: az Ella-Ven mindössze százmillió lakost tudott táplálni, a «Hathónapos Háború» előtti hét milliárd helyett.

Érkezésem előtt ezer évvel találták meg a megoldást: a kivándorlást. A Hissek régóta tudták, hogy az Ialthar naprendszer több lakható bolygóból áll, ellentétben az Oriaborral, ahol egyedül az Ella-Ven volt lakható. Közvetlenül a Hathónapos Háború kitörése előtt megtalálták a gravitációs mezők ellenőrzésének módját, de e felfedezést a különböző kormányok titokban tartották, és csupán harci eszközök gyártására használták fel. Hosszú ideig senki nem tudott a dologról, amíg egyszer véletlenül fel nem fedezték. A «Sötét Korszakban» a monostorokban végzett tudományos kutatás, kellő energiaforrások híján, imkább a biológiára, semmint a fizikára irányult.

Miután ismét leigázták a gravitációs mezőket, azonnal nyilvánvaló lett a megoldás: emigrálni kell az Ialthar naprendszer bolygóira. Az Ialthar, amint már említettem, körülbelül negyed fényévnyire van az Oriabortól. A gravitációs mezők lehetővé tették, hogy a fénysebesség felét kissé meghaladó sebességet érjenek el. Az utazás tehát viszonylag rövid ideig tartott.

A kivándorlás kilencszáz évvel érkezésem előtt ment végbe. Több mint kétezer űrhajó indult útnak, s egyenként háromszáz Hisst, különféle anyagokat, valamint házi- vagy vadállatokat vitt a fedélzetén. Egy felderítő expedíció megállapította, hogy az Ella-Tan, az Új-Ella, továbbá a Mars, sőt még a hidegebb éghajlatú Réssan is tökéletesen lakható. Egy szép napon tehát csaknem hatszázezer Hiss kötött ki egy olyan bolygón, ahol mindaddig csak állati formák léteztek.

Ez az első gyarmatalapítás katasztrofálissá vált. Alighogy a telepesek nekiláttak, hogy néhány ideiglenes várost építsenek, rettenetes és ismeretlen járványok tizedelték meg őket. Amint a krónikák írják, nyolc nap alatt több mint százhúszezren haltak meg! A hassrn-t és annak differenciált abiotikus sugarait még nem találták fel. A halálra rémült Hissek közül a szigorú tilalom ellenére is sokan visszatértek az Ella-Venre, és oda is behurcolták a járványt. A civilizációt ismét veszély fenyegette.

Az életben maradt telepesek azonban lassanként immunizálódtak az új bolygójuk mikrobái ellen, és a következő századok folyamán számuk megnövekedett. Érkezésem előtt hétszáz esztendővel feltalálták a hassrn-t, és a járványok teljesen megszűntek. A Hissek ekkor telepeket létesítettek a Marson és a Réssanon is. Érkezésem előtt körülbelül hatszáz évvel — mindig a földi időszámítás adatait használom, mivel az ő számításrendszerük túlságosan bonyolult lenne ebben a beszámolóban — a Hissek egyik fizikusa, aki egyébként Aass valamelyik őse, felfedezte az ahun létezését, valamint azt az elméleti lehetőséget, hogy felhasználásával el lehet jutni a távolabbi csillagokig. Majd mindjárt meg fogod érteni, hogy a Hissek ennek a felfedezésnek vallási szempontból milyen rendkívüli fontosságot tulajdonítottak. A csillagok közötti távolságok áthidalása ugyanis hamarosan lehetetlenné vált — jóllehet e távolságok általában rövidebbek, mint a mi galaktikánk ama részében, ahol a Nap található —, mivel az Ialtharhoz legközelebb eső csillag, az Oriabor után következő Sudéma egy fényévnyi távolságra van, ami odavissza már négy esztendeig tartó utazást jelent. Utána két és fél fényévnyire van az Érianthé, ez csaknem tízesztendei utazás. E módszer segítségével a Hissek ennél soha nem mentek meszszebbre, de még így is alkalmazniuk kellett a mesterséges hibernációt, a kutatók életfolyamatainak lelassítását.

Az ahun felhasználásával viszont a probléma teljesen új megvilágítást nyert, mert a kutatás lehetőségei gyakorlatilag korlátlanná váltak. És a Hissek szemében mindez az Ôsi Ígéret beteljesülésének tűnt.

A továbbiakat, valamint a Hissek mentalitását egyáltalán nem lehet megérteni, ha nem ismerjük vallásuknak legalább az alapjait. Az imént beszéltem neked arról az üldözött és mindig újjászülető kultuszról, amely végül is diadalmaskodott és vallássá lett. Nem mondanám, hogy valamiféle hivatalos vallássá, mert ez túl gyenge és pontatlan meghatározás lenne, de tény, hogy valamennyi Hisst szinte «impregnálja» e hit. Azt a néhány szkeptikust, akikkel az Ellán találkoztam — Souilik is közéjük tartozik —, a többiek egyáltalán nem nézik rossz szemmel. De befolyásuk csekély, és szkepticizmusuk egyébként is csak a dogmákra irányul. Gyakorlatilag épp úgy viselkednek, mint általában a hivők.

A Hissek manicheusok: szerintük a világmindenséget a Jó Istene teremtette, aki állandó harcban áll a Rossz Istenével. De nem jól mondom. Eltorzítom az eszméjüket. Valójában nem is a Jóról meg a Rosszról van szó, ahogyan mi értelmezzük ezeket a fogalmakat, hanem a Fényről és a Sötétségről. A Fény Istene teremtette a Teret, az Időt és a Napokat. A másik Isten mindezeket igyekszik megsemmisíteni, hogy a világot visszavesse az eredeti indifferenciált semmibe. A Hissek és ami a leglényegesebb: a töhbi hús-vér emberiség a Fény Istenének gyermekel. A másik Isten teremtette a Mislixeket.

Én nem gondolkodom metafizikusan, és egyáltalán nem vagyok misztikus. Nem állítom, hogy pontosan megértettem gondolatmenetüket, ami bizonyára szubtilisabb az én megfogalmazásomnál. De megrögzött szkeptikus létemre gyakran megrendültem, amikor beleolvastam szent könyveikbe. Különös összefüggésekre bukkantam bennük a mi Bibliánkkal és bizonyos hindu vallási szövegekkel. A Hissek történelme előtti időkből származó jövendölések is szerepelnek e könyvekben, egy olyan korból, amikor még nem tudhatták, hogy mi van a bolygójukon kívül.

(Clair egy könyvet vett elő a zsebéből, és átnyújtotta nekem. A vékony pergamen lapokon kékkel nyomtatott, parányi jeleket láttam.)

— Ezek Sian-Thom Próféciái — mondotta. Több mint kilencezer évesek. Lefordítok neked néhány részletet.

Lapozott néhány oldalt, és elkezdte:

— «És a Fény gyermekei — mindegyik a saját csillagán — harcolni fognak a rombolás vágya ellen, és e harc során, évszázadokon keresztül vereségek és győzelmek követik majd egymást. De azon a napon, amikor a Fény gyermekei — mindegyik a saját csillagán — megtalálják az Egyesülés Útját, következik a legsúlyosabb próbatétel, mert a Hideg és az Éjszaka gyermekei megkísérlik elorozni tőlük a Fényt.»

Clair folytatta:

— «Hissek! Hissek! Ti vagytok a kiválasztott faj, nektek kell vezetnetek a Fény gyermekeit az Örök Hideg gyermekei, a Mislixek ellen vívott harcukban. De egyetlen hadvezér sem győzedelmeskedhet harcosai nélkül, és nem minden harcos forgatja egyforma tudással ugyanazon fegyvert, és egyetlen hadvezér sem tudja megmondani, melyik fegyverrel fog diadalmaskodni. Hissek! Ne utasítsátok el a Fény többi gyermekeinek segítségét!»

Aztán:

— «Hissek! Ne utasítsátok el azokat, akik idegennek tűnnek szemetekben. Talán ők is a Fény gyermekei, talán bennük pirosan lüktet a vér (e szavakat Clair nyomatékosabb hangon ejtette ki), és ezt a vért az Örök Hideg gyermekei nem tudják megfagyasztani.»

Ha majd megtudod, hogy később mi történt velem, el fogod ismerni, hogy ez még a legkevésbé megdöbbentő!

És íme maga az Ôsi Ígéret: «Én, Sian-Thom, a Látnok, az Idő ösvényein át a Jövőbe vetítem szellemem. Hissek, ne akarjátok tudni, hogy közeli-e ez a jövő, vagy oly távoli, mint Siancor sivatagjának láthatára, amely egyre távolodik, midőn utas közelít feléje. És látom a Hissek kiválasztott fajtáját, amint fogadják a Fény minden gyermekének követeit, és szövetségük végül diadalmaskodik az Éjszaka és az Örök Hideg gyermekei fölött. Én mondom néktek, Hissek, tiétek lesz a világmindenség, olyan távolságra, ameddig képzeletetek eljuthat, még a csillagokon is túl, de mindez nem csupán a tiétek lesz. Valamennyi húsból és vérből való lényé lesz a világ, a Fény valamennyi gyermekéé, akik elpusztulnak, anélkül hogy elpusztulnának, akik mind egyesülve, halljátok, ó, Hissek, mind egyesülve legyőzik majd a Sötétség és a Hideg lényeit, és a Semmibe, a világon kívülre vetik vissza ellenségeiket, a Hideg és az Éjszaka gyermekeit, akiknek nincsenek végtagjaik és nincsen húsuk, akik nem ismerik sem a Jót, sem a Rosszat.»

Ennyit a lényegről. Akár hisznek benne, akár nevetnek rajta, egy egész hatalmas civilizáció, talán a világmindenség leghatalmasabb civilizációja alapszik ezen az Ôsi Ígéreten.

Így aztán, amint megnyílt az ahun útja, a Hissek elindultak kutatóútjaikra. A Mislixeket még nem ismerték. Első utazásaik egyike egy bolygóra vezette őket, a Swin naprendszerhez tartozó Assentára, amennyiben tudni óhajtod a nevét. Ez a naprendszer a Hissek galaktikájának a szélén helyezkedik el. A bolygón berendeztek egy obszervatóriumot, majd nekiláttak a galaktikák megszámlálásának. És felfedezték, hogy az egyik, mintegy tizenöt millió fényévnyi távolságban levő galaktikán a csillagok gyors ütemben sorra kialszanak, amely tény ellentmondott minden fizikai törvényeken alapuló számításnak. Az egyébként kisméretű galaktika másfél évszázad alatt teljesen eltűnt.

Most a Souiliktól hallottakat összekeverem azzal, amit később Azzlemtől és másoktól tudtam meg. Az ahun útján egymás után három expedíció indult el e galaktika felé. Egyik sem tért vissza. Ezután újabb csillagok kezdtek kialudni, ez alkalommal egy jóval közelebbi, mintegy hétmillió fényévnyire levő galaktikában. A folyamat mindig a színkép elváltozásával, a fémes sávok megsokszorozódásával kezdődött, majd a csillag egyre sötétebb vörös színűvé vált. Néhány hónap múltán már csak az infravörös detektorok tudták érzékelni létezését. Végül többé semmiféle sugárzás nem érkezett onnan. És a Hissek, akik hittek a Próféciában és az Ígéretben, e különös jelenségekben lassan felfedezték a másik, az Éjszaka és a Hideg Atyja működésének nyomát. Annál is inkább, mert már ismertek néhány, az övéktől különböző emberiséget!

Természetesen, a csillagok kioltásának folyamata már jóval korábban megkezdődött, amikor még egyetlen Hiss sem létezett az Ella-Venen, mivel maguk a Hissek is legfeljebb csak kétmillió évnyire vezetik vissza eredetüket. Nem tudom, hogyan egyeztetik össze a Mislixek nyilvánvaló létezésének előidejűségét a saját metafizikájukkal.

A Hissek végül felfedezték a Mislixeket. Egy expedíció, az ahunon átkelve, elindult egy egészen közeli, nem egészen egymillió fényévnyi távolságra levő galaktikára. Az expedíció három ksillből állt, parancsnokuk egy Ossenthur nevű asztronómus volt. Ismét a Térbe jutva, egy kialvófélben levő nap közelében bukkantak fel — elfelejtettem megemlíteni, hogy egy materiális testtől mindig megfelelő távolságban tudnak felmerülni. Ez a nap — a kísérő bolygók ellenére — nem túlságosan érdekelte őket, és már készültek továbbmenni, amikor Ossenthur a csillag színképében olyan sajátosságokat észlelt, amelyek hasonlatossá tették az oly különös módon kialudt galaktika spektrumához. Elhatározta, hogy leszáll az egyik bolygón. Egy haldokló világban kötöttek ki, ahol már minden élet elpusztult. Emberiség soha nem élt itt, csupán néhány felsőbbrendű állatfaj, s ezeknek megfagyott tetemeit meg is találták. Három hónapot töltöttek e bolygón, megfigyeléseik egyre szaporodtak, miközben a vöröslő égen egyre sötétebb lett a nap. Végül, amikor a hőmérséklet eléggé mélyre zuhant, hogy a nitrogén cseppfolyósodni kezdjen, megjelentek a Mislixek. Mindez érkezésem előtt háromszáz évvel történt.

Honnan jöttek a Mislixek? A Hissek nem tudják, felbukkanásuk egy-egy bolygón még ma is rejtély, de amíg a hideg nem elegendő a nitrogén cseppfolyósítására, addig nem mutatkoznak.

A Mislixek két ksillre csaptak le. A harmadik, Ossenthur gépe ekkor éppen több mint száz kilométernyi magasságban lebegett. Az első ksillnek csak annyi ideje maradt, hogy közölje: csillogó, mozgó tárgyak veszik körül, aztán elhallgatott. A második ksillt akkor érte a támadás, amikor megpróbált felemelkedni. Ez képeket is tudott közvetíteni: az eljegesedett talajon fémesen csillogó, mozgékony, soklapú alakzatok nyüzsögtek, magasságuk csaknem elérte egy emberét. Ekkor hirtelen minden közvetítés megszakadt, mivel a ksill lezuhant és összezúzódott a bolygó felszínén.

Ossenthur nyolc napon át figyelte a talajt. A nyolcadik napon, mivel semmiféle mozgást nem tapasztalt odalenn, villámként lecsapott, és az első ksill mellett leszállva, a talajt körös-körül elárasztotta abiotikus sugarakkal. A ksill belsejében semmiféle változást nem észlelt, de egyetlen Hiss sem maradt életben. Ossenthur társai holttestét a saját ksilljébe vitte, s az üres gépet, miután motorjait összetörte, Mislixeknek átengedve — e különös teremtményeknek a Próféciában említett nevet adta — visszatért az Ellára.

A biológusok megvizsgálták a tetemeket. A Hissek halálát fulladás okozta, légző pigmentjük elpusztult!

Így történt, hogy a Hissek teljes erővel hozzákezdtek más emberiségek felkutatásához, hogy olyan lényt találjanak, «akinek vörös vérét nem lehet megfagyasztani». De az általuk felfedezett bolygókon élő «emberek» mindegyikében kék, zöld vagy sárga vér keringett. Ekkor értettem meg, hogy a Hissek az Exklúziós Törvény ellenére miért vittek magukkal, és mit várnak tőlem, tőlünk, földi emberektől.

Időközben, mint ahogy már említettem, a bolygókon sokféle emberiséggel teremtettek kapcsolatot, s ezeknek követei állandóan a Réssanon laknak, ahol az Emberlakta Világok Ligájának Nagy Tanácsa székel.